2014. október 24., péntek

"Ők tudnak rólam valamit, amit én magamról nem"


Fotó: Dömölky Dániel

Huszonhét éves és  majdnem ugyanennyi darabban táncolt- közreműködött már. Most épp a Lábán-díjas "Nyúzóval" turnézik, a Hinoki próbái előtt reggel  még átugrik Soroksárra, hogy négyéves lányával együtt reggelizzen. Dányi Vicával a Trafó kávézójában a tánc és az új darab kapcsán "civil" munkáról,  saját projektekről is beszélgettünk.


MP: Mészáros Máté, a Hinoki koreográfusa arról beszélt, hogy olyan táncosokat keresett a darabhoz, akik  külföldön tanultak, dolgoztak. Te hogy kerültél a képbe?

DV: Amelett hogy én is tanultam külföldön (London Contemporary Dance School) én a Sínben tartott 2 napos válogatáson kerültem a projektbe és úgy emlékszem, addigra a többiek már mind ott voltak és Mátéval együtt közösen válogattak (Mészáros Máté mellett Horváth Nóra, Juhász Péter, Mikó Dávid, Varga Csaba - a szerk.) Nem tudom, mik voltak azok a pillanatok belőlem, amik meggyőzték őket - az biztos, hogy mindannyian nagyon különbözőek vagyunk, de ez valahogy össze is hozza a csapatot, és úgy látszik hogy jól bele illettem ebbe a sokszínű mozaikba.

MP: A lányaink közel egyidősek (négyévesek). Hogyan tudod összeegyeztetni a munkáidat a kisgyerekes léttel?


DV: Amióta anya vagyok ez az első darab, ahol nem akartam ebből a szempontból kompromisszumot kötni. Ugyanúgy tíztől estig nyomom, belefér a próbák utáni beszélgetés. Persze ehhez kell egy stabil hátország, a férjem (Bakó Tamás táncos-a szerk.) és a nagymamák, akiknek a segítsége nélkül ez nem menne.

Az első munkám ebből az időszakból a Bloom-al a Közel a vég volt, ahol alkotótársként voltam jelen - a többiek tudomásul vették és elfogadták, hogy nekem kisbabám van, nem tudok kizárólagosan csak ezzel foglalkozni, de mindenki nagyon toleráns és figyelmes volt ebből a szempontból. A Nyúzzatok meg idején megpróbáltuk eleinte úgy beosztani a próbákat, hogy altatásra otthon lehessek és csak fokozatosan sűrűsödjön be a munkaAz elmúlt egy hónap viszont különösen intenzívre sikeredett, a Hinoki próbái mellett majdnem minden hétvégén turnéztunk külföldön a Nyúzóval így keveset tudtam a lányommal lenni, de minden időt megpróbálok kihasználni, hogy együtt lehessünk. Most pont úgy alakult hogy Tamásnak külföldre kellett utaznia, emiatt a mamánál aludt sokat a lányom én meg korán keltem, hogy még próba előtt átugorjak hozzájuk és legalább együtt reggelizhessünk.

Szóval működik a gyerek mellett a munka, soha nem gondoltam arra, hogy ez probléma lenne, viszont a család támogatása kulcsfontosságú ebben. Sokan meglepődnek, mikor kiderül, hogy ilyen fiatalon már gyerekem van -bizonyos dolgok az életemben valahogy korábban történnek velem pl. még 6 éves sem voltam amikor iskolába kerültem, részben ezáltal is kialakult az hogy mindenhova kicsit fiatalabban tapasztaltam meg. Viszont más dolgok meg később jöttek az életembe. 

MP: Tudom, hogy az előadások mellett-között dolgozol is, "rendes" állásokban.


DV: Amikor először vállaltam egy részmunkaidős állást, akkor épp a munkáim közt volt egy nagyobb szünet és szerettem volna ezt az időt kitölteni, meg persze anyagilag is szükségem volt rá. Ezek pont ahhoz segítettek hozzá, hogy mellettük csinálhassam azt, amit igazán szeretek, olyan darabokban vegyek részt amihez tényleg kedvem van. Ugyanakkor mindig rájövök, hogy mindegyik "rendes"munkámban volt valami, amitől fejlődni, tanulni tudtam.

Mindez a Budapest Tánciskolában kezdődött, ahol elvárták tőlünk, hogy mi feleljünk magunkért, a munkánkért. Számomra ez volt ez a hely, ahol először éreztem azt, hogy azért táncolok, mert valóban ez vagyok én, aki ez akarja és nem (csak) azért, mert a szüleim szeretnék, vagy mert táncolni és mozogni jó, ezért is volt természetes hogy megpróbáltam magamat eltartani és nem a szüleimtől kérni támogatást.

Először egy kisebb cégnél voltam "database researcher" (nevet). Képzéseket adtunk el középvezetőknek és a feladatom az adategyeztetés volt - többek között angolul alig tudó orosz titkárnőkkel. Ez a munka azért is emlékezetes maradt, mert a cég szülinapi buliján Tamással kétszemélyes repülőjegyet nyertünk Európába - ez volt az első és mai napig az utolsó alkalom, hogy nem munkaügyben, táncosként, hanem "csak úgy" elutaztunk.  Legutóbb, a  Műhely Alapítványnál dolgoztam, ahol nagyon érdekes volt  a "másik oldalt" megismerni, megérteni, hogy ők hogy gondolkoznak a művészekről, belelátni a pályázatokba, megismerni jobban a rendszert.

MP: Számos darabban úgy szerepelsz, mint közreműködő, alkotótárs. Mi van az önálló darab igényével?

DV: Még a Goliból frissen kikerülve készítettem egy önálló darabot, a Blue Nude-ot az Artus Galériába, Vass Imrével és Torda Katával csak mindig elfeledkezem róla, olyan régen volt. Mostanáig a közös munka jobban kielégített, nem érdekelt annyira, hogy én egyszemélyes vezetőként mit akarok csinálni, inkább az, hogy mire jutunk közösen. De azt is megtapasztaltam, pont a Blue Nude-nál, hogy amellett hogy ez a helyzet nagyon izgatott, abban az időben rettentően bizonytalan is voltam. Még januárban elkezdtem egy olyan projekten dolgozni, aminek az  a lényege hogy két hét alatt kell egy darabot létrehozni és ez a ciklus 3-szor ismétlődne, mindig különböző alkotótársakkal.Ez a rövid intenzív forma, a végén munkabemutatóval - alkalmas arra, hogy szabadon kísérletezzem és a végeredményt biztonságos közegben mutassam be.Eddig a második szakaszon vagyok túl, a befejezés még várat magára.

Sifter Vera

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése